A lányom kenceüzlete és a raktári polcok

A legjobb érzés egy szülő számára, amikor azt láthatja, hogy a gyermeke sikeres és valóra váltotta minden álmát. Így történt ez a lányom esetében is, aki már gyerekkora óta arról álmodozott, hogy nyit majd egy kozmetikai boltot, ahol saját készítésű termékek lesznek megvásárolhatóak. 

Ma is emlékszem, hogy még egészen kislány volt, de már akkor az én krémjeimet kente magára, és ha nem találta sehol, tőlem követelte, hogy adjam neki elő. Ez aztán később igazi obszesszióvá vált számára, hosszasan képes volt egy üzletben elveszni a mindenféle krémek és arcpakolások között. Egészen addig fejlődött ez az imádat, hogy egy nap elkezdte otthon a saját krémeit gyártani magának, később családnak, barétoknak, és hát, a többi már történelem.

A múlt hónapban végre megnyitotta a boltot, bár tény és való, nem volt egyszerű menet kiküzdenie, hogy minden úgy alakuljon, ahogyan eltervezte. Rengeteget bajlódtt a kialakítással, különösen a berendezés fontos neki, mert nagy figyelmet fordít arra is, hogy minden esztétikus legyen, így a belsőépítészeti megoldások egyáltalán nem utolsó helyet foglalnak el a listáján. Sokat segítettem én is és az egész család abban, hogy mindenre megtalálja a megfelelő megoldást, és végre azt tudom mondani, hogy minden erőfeszítés és nehéz időszak megérte.

Az egyik sarkalatos pont a raktári kialakítással volt, miután az ilyen jellegű termékek tárolásánál különösen ügyelni kell arra, hogy minden könnyen átlátható, egyszerűen alakítható, higiénikus és persze stabil, biztonságos legyen.

A Franciaországban élő nagybácsikája ajánlotta, hogy ellenőrizze le, hogy Magyarországon megtalálható-e a Rackinglog nevű polcrendszerek forgalmazásával és telepítésével foglalkozó cég, mert neki is sokat segítettek az autószerelő-műhely létrehozásánál, és nagyon meg volt elégedve velük, ráadásul a cég Európa több országában is jelen van.

Nagybátyja tanácsára fel is kereste őket a lányom, és nagyon meg volt elégedve a polcok és a telepítés minőségével is. Egy raktárban ugyanis természetesen a raktár polc a legfontosabb elem, hiszen azon tárolják többségében az árut, és ez az amiben a Rackinglog kiváló minőséget tud biztosítani. 

Ennek egyik oka bizonyára az a huszonöt éves tapasztalat, amellyel rendelkeznek a raktározási, irattárolási és árutárolási termékek piacán. Mivel nemzetközi szinten működnek sok különféle megoldással tudnak szolgálni, amelyek a legmodernebb raktározási technikákat is magukba foglalják. Legfőbb céljuk, hogy a költséghatékonyság, a minőség, és a megbízhatóság terén is a legmagasabb minőséget produkálják működésük során, és erről magyar honlapjukon, a rackinglog.hu-n keresztül is megbizonyosodhatunk.

A lányom különösen meg volt elégedve azzal, hogy mennyire jól kihasználták az egyébként nem túl nagy teret, amely rendelkezésre állt a raktár kialakításához, a polcok telepítéséhez. Ő maga már eleve kissé elkeseredetten állt hozzá ehhez a projekthez, pontosan a fent említett térhiány miatt, de szerencsére a sok évtizedes tapasztalat, és a kiváló szakértelem lehetővé tette, hogy minden a lehető legmegfelelőbben kerüljön kialakításra.

Tevékenységük szerteágazó. A fent említett hatékony térkihasználást az előzetes igényfelmérés tette lehetővé, amelynek során a helyiség felmérésével megfelelő képet kaphattak annak lehetőségeiről. Egy műszaki kolléga segítségével ezután tervet készítettek a lehetséges kialakítási alternatívákról, amely a lányomat lenyűgözte, és ez volt az a pont, ahol végül megnyugodott az üggyel kapcsolatban. Természetesen én voltam a legboldogabb, hogy végre megkönnyebbülve láttam, bár kicsit aggódtam, hogy vajon anyagilag mennyire lesz ez megterhelő, mindenesetre végül ez is a lehető legkedvezőbben alakult a végén, ennél jobb ajánlatot sehol nem talált volna.

Szerencsére a szükséges anyagok legyártása sem húzódott sokáig egyáltalán, így azok leszállítását követően pár nappal, már meg is kezdődhetett a raktári polcok telepítése. A polcrendszerek telepítése is rendben, igen nagy precizitással zajlott a lányom beszámolója alapján, én ekkor nem voltam ugyan jelen, mert sokat kellett utaznom azokban a hetekben. Mindenesetre megnyugtató volt tudni, hogy minden magas minőséggel, és a munkavédelmi szabályok maximális betartása mellett zajlik. 

A Rackinglog rengeteg pozitívumának egyike, hogy amennyiben a jövőben bővítésre, esetleg az elemek cseréjére kerülne a sor, 10 év után gyártási garanciát vállalnak. Mivel a lányom nagyon ambíciózus az üzletével kapcsolatban, a bővítést egyáltalán nem zárom ki, ami értelemszerűen maga után vonná a helyszíni méretek bűvülését is. Ezen felül terméktípustól függően 2-5 év garanciát vállalnak, valamint TÜV és ISO minősítéssel is rendelkeznek, úgyhogy én mindenképpen ajánlom bárkinek, akinek hasonló kialakításra van szüksége, hogy forduljon hozzájuk bizalommal. Garantáltan nem fog csalódni.

A terméktípusok tekintetében egyébként igen széles választékkal rendelkeznek. Rengetegféle polcrendszer közül lehet választani attól függően, hogy egy adott raktárban éppen mi lehet a legmegfelelőbb alternatíva, és ezek részletesebb leírását is megtaláljuk a honlapjukon, ahogyan már rögtön árajánlatot is tudunk ott kérni tőlük. 

Termékeik között található a teljesség igénye nélkül csavarmentes salgó polc, rozsdamentes fémpolc, soros raklapos polcrendszer, bejárható polcrendszer vagy görgős raklaptartó állvány is. Ezen felül forgalmaznak karos állványrendszereket is, amely egy hosszanti áruk, vagy tekercses anyagok tárolására alkalmas szerkezet. Ezen felül vállalják még gördíthető, többszintes polcrendszerek és galéria rendszerek, pódium kialakítását is. Szóval, amint az látható valószínűleg mindenki megtalálhatja a Rackinglognál azt, ami számára a legmegfelelőbb.

Nyilvánvalóan nagyon sok stresszel és legtöbbször felesleges aggodalommal jár bármilyen üzlet megnyitása, amitől én is féltettem a lányomat, és ami mindennek ellenére nem kerülte el őt mégsem. Ugyanakkor nagyon hálás vagyok, hogy sikerült a kialakítás egyik legnehezebb pontján ennyire professzionális és lelkiismeretes szakemberek támogatását élveznie, mert ez sok terhet levett a válláról, és minden úgy alakult a raktári polcokkal kapcsolatban, ahogyan azt szerette volna, sőt még jobban, mint gondolta volna. 

Én pedig nagyon büszke vagyok rá, mert végigkísértem, hogyan alakult állt a szenvedélye hivatássá, és hogyan valósította meg végül az álmát ellentmondást nem tűrő kitartással, és a részleteknek való alapos utánajárással. Természetesen sok olyan dolog akad egy üzlet kialakítása közben, amelyhez nem értünk, amelyet nem látunk át, ám mégis fontos, hogy megfelelő információkhoz jussunk, és rálátást szerezzünk róla ahhoz, hogy a legjobb szakembereket találjuk meg a tervünk megvalósításához. Bizton állíthatom, hogy ez neki sikerült, bár nyilván a szerencse is társul csapódott hozzá, hiszen a Rackinglogot is a bácsikája ajánlotta neki. Azt hiszem, igaz a mondás, hogy minél szorgalmasabban dolgozol, a szerencse annál inkább hozzád szegődik.

Nem meglepő módon én voltam az első vásárlója, és lenyűgözött a kis üzlet hangulata a mesés illatú kencékkel együtt, amelyeknek az elkészítésén még további öt emberrel együtt dolgozik, akiket maga tanított ki a különleges receptúrák alapján készült krémek összerakására. Még csak most nyitott meg, de már most látom, hogy milyen nagy sikere lesz az üzletnek, és biztos vagyok benne, hogy a nem is annyira távoli jövőben tovább kell bővítenie az üzletet.