Csemperagasztó keverés, motoros öltözetben. Majdnem.

Hatalmas házfelújításban vagyunk már hónapok óta. Igyekeztünk úgy alakítani a dolgot, hogy pont akkor dolgozzanak a munkások, mikor mi legnagyobb részt szabadságon vagyunk, és például nyaralunk, de, mivel nagyon elhúzódott a dolog, a legnagyobb rumli és felfordulás közepette itt kellett lennünk nekünk is. Persze, mindannyian tudjuk, hogy ez ezzel jár , és hogy egy lakásfelújításnak természetes velejárója a rendetlenség, ennek ellenére nagyon, de nagyon várjuk már, hogy véget érjen ez a zűrzavar és élvezhessük az új otthonunkat.

Ami szerencse ebben a kicsit sem kényelmes helyzetben, hogy nagyon jó fejek a munkások, akik nálunk dolgoznak. Igyekeznek a lehető legkevésbé zavarni minket a napi rutinunkban, odafigyelnek, hogy csak annyi rendetlenséggel járjon ez az egész, amennyivel feltétlenül muszáj, és roppant mód szórakoztató társaságot is biztosítanak. Én tudtam korábban is, hogy az ilyen emberek nagyon mókásak tudnak lenni, és sokat viccelődnek egymással, de személyesen még sosem éltem át ilyen esetet. Konzervatív ember vagyok, szigorú családban nevelkedtem, nem volt divat tréfálkozni egymással. Kicsit bánom is, mert az utóbbi egy hétben többet röhögtem, mint egész életemben azelőtt.

Egyik reggel, mikor megjöttek a srácok, egyel kevesebben voltak, mint szoktak lenni. Kérdeztem, hogy mi a helyzet az 5. muskétással, ők pedig elmesélték, hogy tegnap megvette magának élete első nagymotorját, és ő ma azzal jön dolgozni. Ugyan nem értik, hogy hogy nem tudott motorral hamarabb ideérni, mint ők, de ha már így alakult, ki kellene találni valamit, amivel megviccelik.

Mivel a nagymotorhoz motoros ruházat is dukál, és ő ma abban fog megérkezni, kitalálták, hogy elrejtik a munkás ruháját, amit minden nap itt szokott hagyni, hogy ne kelljen cipelni, és megnézik, mit szól a gondolathoz, hogy ma a méregdrága motoros szerkójában kell dolgoznia.

Be is futott nemsokára, és megkezdődött a szívatás. Tényleg, csodálatos a motor, amit vásárolt magának, különösen tetszik, a felszerelése pedig egészen lenyűgöző volt. Komplett ruházat, csillogó fekete sisak, kesztyű és még motoros csizma is tartozott a szetthez. Nem is csodálkoztam, mikor a harmadik „hol van a melós ruhám?” kérdés után nagyon ideges lett. A többiek persze úgy tettek, mint ha semmiről nem tudnának, és mesterien játszották a naiv szerepet, miszerint nem is értik, hogy miről beszél, nekik honnan kellene tudniuk, hogy hol van az ő munkás ruhája.

Láttam az arcán az elkeseredést, és azt is, hogy tudja jól, hogy a többiek szívatják, de nem volt mit tennie, dolgoznia kellett, így nekiállt csemperagasztót keverni komplett motoros szerkóban. Majdnem sírt, miközben hozta a zsákot és én nagyon megsajnáltam, nem bírtam tovább, vissza adtam neki a ruháját. A többiek szét röhögték az agyukat, de ő is, és végül én is nevetni kezdtem. Nem tudtam volna elnézni, hogy tönkretegye a felszerelését, de kíváncsi lettem volna azért, meddig mennek el a többiek ezzel a tréfával.

Remélem, hamarosan készen lesznek a munkálatok, és elmúlik ez a felfordulás, ami körülöttünk van, mert kezdem elképesztően unni. Viszont a srácok hiányozni fognak. A vidámsága, a tréfa, a jó kedv, mind olyan dolgok, amik az én életemből jószerével hiányoznak, így nagyon élvezem ezeknek az embereknek a társaságát. Valamint kötöttem egy bartert is: mivel visszaadtam jani ruháját, megbeszéltük, hogy ha már magabiztosabb lesz, visz egy kört engem is a motorjával. Remélem, hogy betartja a szavát, mert már alig várom.