Még a lakberendezőknek is szükségük van flottakezelésre

iNem nagy titok, hogy már egészen kicsi korom óta hivatásos lakberendező szeretnék lenni. A saját és a barátaim lakásán kívül másnak is szeretnék segíteni. A lakberendezésnek nem az a lényege, hogy az összes lakás a saját ízlésemet tükrözze, hanem meg kell tanulni azt, hogyan vigyük át a gyakorlatba az ügyfél elképzeléseit úgy, hogy az olyan legyen, amilyet ő szeretne, de közben egy kicsit magamból is beleadhassak.

A lakberendezésnek csak a képzelet szab határt – legalábbis az emberek ezt gondolják nagy többségben. Pedig valójában sokkal inkább a pénztárca szabja a legnagyobb korlátokat. Szeretnék egyszer egy olyan lakást berendezni, ahol nem kell szűkös keretekből gazdálkodnom, de ez egyelőre csak álom marad.

Egy valamire való lakberendező cégnek nem csak rengeteg inspirációra, hozzáértő és megbízható munkatársakra, széles körű kapcsolatrendszerre, hanem egy lehetőség szerint nagy autóra is szüksége van. Mindenképpen kell legalább egy, de inkább több autó, amivel a megvásárolt bútorokat, burkolatokat, drapériákat, dísztárgyakat el tudjuk szállítani a lakásokhoz. A legtöbb boltnál már elérhető a házhozszállítás, de egyik sem tud olyan szoros határidővel dolgozni, ahogyan azt én szeretném. Az a legjobb, ha a szállítást meg tudja magának oldani az ember, ehhez pedig egy kiterjedt lakberendezéssel, burkolással foglalkozó vállalatnak több autóra is szüksége van.

Autót venni nem olyan egyszerű, mint az magánszemélyeknél megszokott. Bár a legtöbb ismerősöm kapásból fejest ugrott egy autóhitelbe, minimális önrész vállalásával, ez cégek esetében egy kicsit máshogyan van. Lehet autót venni, autót lízingelni, autót vásárolni hitelre, és ha már belevágunk nem gond, ha a vállalkozást terhelő áfáknak is tüzetesebben utánanézünk. Eleinte azt hittem, hogy ez is csak olyan, mint a bútorok vásárlása, bemegyek a boltba, kérek egy áfás számlát, aztán a könyvelő majd intézi, vagy a megbízónk majd foglalkozik vele.  

http://www.flottakezeles.hu/hitel-lizing-tartos-berlet-afa.html
http://www.flottakezeles.hu/hitel-lizing-tartos-berlet-afa.html

Amikor autót vásárol egy cég, vagy bármilyen nagyobb értékű gépet, akkor nem elég csak az áfa leírással, meg a költségleírással foglalkozni, figyelembe kell venni a gépek, berendezések, autók amortizációját is.

Ha autóvásárlásra adjuk a fejünket, akkor sem mindegy, hogy hogyan tesszük azt. Nem biztos, hogy az a legjobb számunkra, ha kifejezetten megvásároljuk azt az autót, lehet, hogy jobban járunk, ha tartós bérletet fizetünk inkább, és az is lehet, hogy hitel helyett számunkra sokkal megfelelőbb konstrukció a lízingelés.

A választásban sokat segítettek ők: http://www.flottakezeles.hu/hitel-lizing-tartos-berlet-afa.html . A flottautó egy olyan cég, akik flottakezeléssel foglalkoznak. Ahhoz pedig, hogy az ügyfeleik a számukra legmegfelelőbb konstrukciókat tudják választani, létrehozták ezt, a linken látható összefoglalót. Ez a kis összefoglaló rengeteg segítséget nyújt, ha valaki nincs teljesen tisztában azzal, hogy mi is a legkedvezőbb a számára. Igaz, nem árt, ha kiismerjük magunkat valamennyire a pénzügyekben, a könyvelésben, de szerintem a leírtak józan paraszti ésszel is teljesen megérthetőek. Ha néhány szakkifejezés, például a maradványérték fogalma nincs is kellő mértékben tisztázva a fejünkben, az egyes előnyök, hátrányok és összefüggések akkor is könnyedén megérthetőek.

Nem kell atomfizikusnak, sem könyvelőnek lenni ahhoz, hogy ki tudjuk választani, melyik megoldás a legjobb számunkra.  Egyébként a cég készített egy levélsorozatot, amely még több hasznos információval szolgál, amik segíthetnek spórolni az autókon.

A cég amúgy flottakezeléssel foglalkozik, így, ha flottakezelőre van szükségünk már meglevő autóink kapcsán, akkor is bátran kereshetjük őket. Nem csak nagy cégekre szabott ajánlatokkal várják az ügyfeleket, hanem olyan kisebb cégek számára is elérhetőek a szolgáltatásaik, akik szeretnék, ha a méretük ellenére is olyan bánásmódban részesülnénk, mint a hatalmas multik.

Miután sikeresen eldöntöttük, hogy milyen finanszírozási formában szeretnénk autókat vásárolni, ajánlott egy flottakezelőt is keresni. Vagy azért, hogy béreljünk tőlük, vagy csupán azért, hogy ne magunknak kelljen ellátni az autók karbantartásával kapcsolatos ügyeket. Nem is tudtam például, hogy az áfa függ a magánhasználat és az üzleti használat mértékétől, és az sem volt eddig egészen tiszta, hogy bérlés esetén nem is nekünk kell ezzel foglalkozni, hanem a flottakezelőnek.

A mi cégünk így végül a bérlés mellett döntött, és a flottautóval kötöttünk szerződést. Maximálisan segítőkészek voltak, a segítségükkel pedig képesek voltunk a számunkra legmegfelelőbb döntést meghozni.